Akármerre járok-kelek
mindenhol csak énekelek.
Zenekarunk pakol, hangol,
zenénk olasz, spanyol, angol.
Legyen a dal ír vagy kelta,
operett és rockopera,
héber zene, lakodalmas,
a paletta nem unalmas.
Pop, folk és cigánymuzsika,
megismert már Európa.
Tanár vagyok, énekművész,
a zene vizén tengerész.
Boldog vagyok beismerem,
hisz’ A ZENE AZ ÉLETEM!

A gitárról elmondhatom, hogy szerelem elsõ látásra. Igaz, csak 9 éves voltam, mégis olyan büszkén járkáltam az utcán elsõ gitárommal, egy ½-es Cremonával, mintha legalábbis egy luxus limuzinom lett volna… Középiskolában  egy olyan közegbe kerültem, ahol jó néhány osztálytárs szintén a zenemánia címû betegségben szenvedett. Nem kellett sok, hogy összeálljon egy zenekar. A zenekarhoz csak néhány dolog hiányzott részünkrõl akkoriban: próbahely és hangszerek – de ez nem lehetett akadály. H. Andor, B. Balázs, W.Barni, Cs.Krisztián, H.Tamás és én annyira hittünk benne, hogy jók vagyunk, hogy az elõbb említett alapkövek ténylegesen csak mellékesek voltak. Valahogyan mindig megoldottuk, hogy legyenek hangszerek. Ekkor vettem meg álmaim gitárját egy Musima Deluxe-ot. A hangszedõ váltót egy mosógépkapcsoló helyettesítette, és már a széltõl is gerjedt, de szerettem… 🙂 Az elõbb említett srácok ma már nagy és elismert zenészek, mûvészek, felnézek Rájuk, és büszke vagyok rá, hogy velük játszhattam egy zenekarban és ami még fontosabb számomra: barátaimnak is mondhatom õket. Az Arczok névre keresztelt zenekar K. Péterrel, a dobossal, valamint alkalomszerûen B. Eszterrel kiegészülve fõleg a 60-as, 70-es évek magyar slágereit és néhány külföldi slágert játszott. Számtalan nagy sikerû és képanyaggal dokumentált koncertet adtunk az Ifjúsági Házban, a Kapcában, a Rock Klubban és ki tudja még hol… Zenei telhetetlenségünket, éhségünket (és számtalan alkalommal szomjunkat is) az iskola kórusában és az énekkari táborok alkalmával is igyekeztünk csillapítani nagyszerû tanárunk, L.István vezetésével. A középiskola befejezése sajnos a zenekar végét is jelentette, baráti kapcsolatunk megmaradt, de az élet szétszórt bennünket, mindenki máshol keresi az álmait, boldogságát, megélhetését… Természetesen az egyetemi évek sem múlhattak el zene és zenekar nélkül. Már jóval érettebb formációnak mutatkozott a Zephyr címû, kecskeméti és szegedi srácokból álló zenekar. D.Attila, H. Bandi, W.Barni,T.Béla, B.István, N.Miklós és F.Tamás eléggé különbözõ zenei ízléssel megáldott zenészek, éppen ezért volt érdekes együtt dolgozni. Vokalistáink, K.Judit és Ny. Orsi zenei és esztétikai szempontból is sokat emeltek a zenekaron. Sok, felejthetetlen buli emléke él szívünkben.

Valamikor általános iskolában kezdődött. Nem billenyűsnek készültem, a helyi fúvós zenekarban játszottam Tubán. Persze ez nem igaz, mert klarinétos és szaxofonos és kis ideig dobos voltam. 🙂 De nem bírtam tüdővel… Kicsit később megszerettem a tangóharmónikát is, néha még ma is előveszem néha, de nem állandó hangszerem: szinte csak családi alkalmakkor és a lakodalmakban kerül elő.
A szintetizátor rejtelmeibe Kovács Gábor tanár úr avatott be, tőle kezdtem tanulni billentyűs hangszeren. Zongorázni csak autodidakta módon tanultam, de szándékomban áll fejleszteni képességeimet még akkor is, ha úgy néz ki, ez már szükségtelen, hiszen a földre dobott Jackdugós fülesből is hallani vélem a takkot, mi több, fel is játszom a sávomat a stúdióban. 🙂
A zongorát csak akkor fújom, ha poros és szétszakítani sem akarom, mint a harmónikát, bár azon kevesek közé tartozom, akik minden probléma nélkül képesek szétverni pusztán zongorajátékkal egy olyan kalapácsmechanikás mesterbillentyűzetet, aminek kishíján még az atomvillanást is ki kellene bírni. A Suwap zenekar mellett kisegítettem más formációkban is, de zenei fejlődésemet alapvetően az itt eltöltött idő határozta meg. Ez a banda meg az enyém. Oszt kész. 🙂

Valamikor általános iskolás koromban kezdôdött az egész. Egy nyáron nagybátyámnál nyaraltam és ott volt egy lerobbant akusztikus gityó, amit egész nyáron nyúztunk.
Komolyabban 14-15 éves koromban kezdtem el foglalkozni a zenével. Akkor még gitározni tanultam, és azt hittem hogy egész életemben gitározni fogok. Az elsô zenekar még a gimis osztálytársakból állt, és mindenkinek nagyon tetszet (hát vissza gondolva borzasztó volt). Ha jól tudom még neve sem volt a bandának, csak úgy hétvégenként zenéltünk. Ez csak másfél évig tartott, és rájöttem, hogy a gitár nem nekem való. Ezután kezdtem el basszusgitározni. Nem sokra rá elhívtak egy metál zenekarba, ami nagyon tetszet (breaker). Utána még egypár bandában játszottam, de egyik sem jött össze! Volt 1 év szünet ami zenekar nélkül telt el, és kb 3-4 éve hívott a Suwap zenélni. Utána pedig jött a Green6… És még mindig itt vagyok :))

Valahol messze-messze egy távoli galaxisban…

Na ne!

A dobolással, 14 évesen találkoztam először. Emlékszem egy Edda koncertre vittek el, a nálam pár évvel idősebb barátaim és én le sem tudtam venni a szememet a dobosról.
Másnap nekiálltam megvalósítani az álmom. Elkezdtem önállóan, saját erőmből, szorgalmamból a hangszeren tanulni. Az akkor éppen aktuális rock-sztárok lemezeit kagylózva tanulgattam a dobolás alapjait.
Mint mindenkinél nálam is jöttek az amatőr zenekaros évek: pár év blues,néhány év funky és persze a rock.
Amikor megkeresett a Green6 azonnal igent mondtam a lehetőségre. Végre találtam magamnak egy igazán jó csapatot!